Adminisztráció  
         
Kaposi-szarkóma

A Kaposi-szarkóma, vagy egyszerűbben KS, a HIV-fertőzöttek egyik legrégebbi ismerőse. Sokan ezzel a betegséggel azonosítják az AIDS-t, pedig mára már ritka jelenség. Az immunrendszer állapotának romlásával nő a KS kialakulásának esélye; a viszonylag erős immunrendszerű HIV-fertőzöttek esetében rendkívül ritka, de mégsem kizárt, hogy megjelenik. A legújabb kutatások eredményei szerint a KS-t a HHV-8 jelű herpeszvírus okozza. Önmagában ez a fertőzés veszélytelen, de a HIV-fertőzéstől meggyengült immunrendszer mellett nagyobb valószínűséggel okoz szarkómát. A KS tulajdonképpen az apró hajszálerek túlzott, kóros elburjánzása egy-egy területen, és így a rákos betegségek között tartjuk számon. Jellemzően rózsaszínes-pirosastól a barnás-lila színig (nem fekete, mint a filmekben) előforduló tumorok vagy léziók a bőrön (karon, lábon, törzsön, arcon) valamint a száj nyálkahártyáján jelennek meg. Ezek a léziók nem fájdalmasak, és úgy különböztethetők meg a fizikai sérülés okozta véraláfutástól, hogy nyomásra nem fehérednek ki. Minél nagyobb mértékű az immunrendszer károsodása, annál gyorsabban és annál több helyen alakulnak ki léziók. Kezeletlen HIV-fertőzés esetén ezek átterjednek a belső szervekre is, és életveszélyessé válhatnak.

A KS elsősorban férfiak betegsége, nők esetében nagyon ritka. A léziók önmagukban nem különösebben veszélyesek, de lelkileg nagyon megterhelő együtt élni velük, amíg lassan meggyógyulnak. Sokak számára a Kaposi-szarkóma testesíti meg azt a stigmát, amit a HIV-fertőzés sokszor a mai napig jelent. A szájban keletkező léziók fájdalmasak, és megnehezítik az étkezést. A tüdőben keletkező KS-tumorok életveszélyesek, ugyanis tüdővizenyőt okoznak. A diagnózishoz minden esetben szövettani mintavételre van szükség.

A KS legjobb kezelési módszere a HAART, vagyis a hatékony HIV-elleni terápia. Az immunrendszer erősödésével a léziók spontán, szinte nyom nélkül meggyógyulnak, vagy legalább jelentősen lecsökken a méretük és a láthatóságuk. A daganatok egyébként kezelhetők sugárterápiával, lefagyaszthatók folyékony nitrogénnel, vagy akár ki is metszhetők. A belső szervekre átterjedő KS-t az antiretrovirális kezelés mellett hatékony rákellenes orvosságokkal is kezelik.

      


© hivpozitiv.hu alapítvány & shivamantra. minden jog fenntartva.