Adminisztráció  
         
Hepatitsz C folytatás

A HCV-fertőzés nem feltétlenül jelenti azt, hogy a betegség valóban kialakul. Ráadásul sok esetben a fertőzés évekig, sőt gyakran évtizedekig lappang úgy, hogy semmilyen tünetet nem okoz. A vírus a szervezetbe jutva megfertőzi a májsejteket. Ritka esetben azonnali tünetek jelentkeznek: fáradékonyság, étvágycsökkenés, hányinger vagy sárgaság (a bőr és a szemfehérje besárgulása). Ugyanakkor ilyen tünetek hiányában is megfigyelhető a májenzim-értékek (ALT) megemelkedése. A fertőzöttek mintegy 15%-a képes a vírust spontán, hat hónapon belül kiüríteni a szervezetből. A fertőzöttek nagyobb része azonban egész életében kénytelen együtt élni a betegséggel. Közülük sem mindenkinél alakul ki bármilyen tünet vagy betegség. Az enzimértékek változatlanok maradhatnak, és bár a vírus kimutatható a szervezetükben, mégsem okoz semmilyen elváltozást. A többség esetében azonban a fertőzés után 13-15 évvel kialakul a fáradtsággal, hányingerrel, izomfájdalommal és gyomorfájdalommal kísért májgyulladás. A fertőzés után körülbelül 20 évvel a fertőzöttek 20-25%-ánál májcirrózis alakul ki, vagyis a májban hegek keletkeznek, amelyek akadályozzák a működését. Ez önmagában nem feltétlenül veszélyes állapot, de általa megnő a májrák és a májleállás kockázata.

 

A HIV és a HCV együttes jelenléte esetében nagyobb a májcirrózis kialakulásának veszélye. A HIV-fertőzés jelenléte megnöveli a májleállás kockázatát is – ebben az esetben csak a májátültetés kínálhat utolsó esélyt a túlélésre. A HIV-elleni gyógyszerek jelentős része a májban bomlik le, ezért fontos a máj egészségének megőrzése. A HCV-től megtámadott máj nehezebben vagy egyáltalán nem képes ellátni ezt a feladatot, amely esetben nehézzé vagy lehetetlenné válhat a HIV-fertőzés kezelése. A HIV-gyógyszerek tovább ronthatják a máj állapotát.

      


© hivpozitiv.hu alapítvány & shivamantra. minden jog fenntartva.