Adminisztráció  
         
Genotípus-vizsgálat

A genotípus-tesztek során az adott beteg vérében megtalálható HIV genetikai struktúráját vizsgáljuk (ehhez mindössze egy fiola vérre van szükség). A teszt azt állapítja meg, hogy a vírus rendelkezik-e olyan genetikai mutációkkal, amelyekről tudjuk, hogy gyógyszerrezisztenciát okozhatnak.

 

A laboratóriumi vizsgálatok során a feltárt mutációk típusa és száma alapján meg lehet állapítani, hogy az adott személy ellenálló-e valamelyik gyógyszerrel szemben, ugyanis majdnem mindegyik gyógyszer esetében pontosan meghatározható és korlátozott számú mutáció fordulhat elő.

 

Igaz ugyan, hogy a kutatók már nagyon sok rezisztenciát okozó mutációt feltérképeztek, mégis egy csomó megválaszolatlan kérdés maradt még ezen a területen. Ráadásul az újabb és újabb gyógyszerek illetve gyógyszerkombinációk megjelenése azt is jelenti, hogy folyamatosan figyelemmel kell követni a különböző mutációkat és az általuk okozott rezisztenciát. Bizonyos esetekben óvatosan kell bánni a rezisztenciára utaló adatokkal, mert azok néha félrevezetők is lehetnek. Ráadásul a jelenleg használatos genotípus-tesztek csak akkor hatásosak, hogyha a vérmintában legalább 20%-ban fordul elő az adott mutációt hordozó HIV-törzs.

      


© hivpozitiv.hu alapítvány & shivamantra. minden jog fenntartva.